Csak egy hirtelen felismerést szeretnék megosztani a nagyvilággal. Úgy ültem le ide, hogy megírom, mennyire rossz egyedül lenni. mennyire rossz hogy igazság szerint, senkit nem tudnék most felhívni, hogy elmondjam neki mit érzek : és meg is értsen. kellő képpen eltávolodtam mostanában az emberektől. olyan mintha tudat alatt taszítanék el mindenkit magamtól. keveset mondok, és bezárkozók. még is most úgy érzem ordítani tudnék, a magány okozta fájdalomtól.

lenne dolgom, nem is kevés. nagyon sok mindent bekellene pótolnom, vagy is inkább elkezdenem, hogy egyszer a végére érjek. nehéz a felismerés, de most úgy érzem nincs felelősség tudatom... meg van a Tihamérom, és hallom is hogy mit mond. de még is érthetetlenül állok és csak szenvedve tűrőm ahogy a percek múlnak, ahelyett hogy tennék magammal valamit.

koncentrálnom kellene az iskolára, így V. évesként. még is csak jó lenne diplomázni május végén... 'oh és hogy ennek mennyi feltétele van. mennyi mindennek sikerülnie kellene IDŐRE!!! az ősi ellenség, akivel sose leszek jóban. oda kellene figyelnem a barátaimra, mert mindenkinél beköszöntött a válság. sorra mennek szép kapcsolatok, és akadnak meg barátságok. olyan ez mintha mindenki szinbiózisban élne a másikkal, és szolidalitásból hasonlókat él át. a család... mint tudjuk az első. nagyon nem foglalkoztam velük mostanában. valahogy úgy éreztem, ők is hanyagolnak, akkor megtehetem én is. persze szeretném megjegyezni hogy a minimális kommunikáció megvan köztünk. csak éppen nem visszük túlzásba. és Ő... amúgy is hűvös van a szobában, de most kicsit megrémíszt ahogy végig fut hátamon a hideg. annyira nem tudok róla mit írni.

amikor rá gondolok, mindig a mosolya jut eszembe. amikor néha néztem álmában és el el mosolyodott. furcsa de tudnak ilyet az emberek, és neki kimondottan ment.és próbálok nem rá gondolni... felnézek a rideg kopár fehér falra, és óhatatlanul is nem csak nézek hanem látok is. a szemem lát egy halott virágot, mely már elveszítette eredeti színét, még is szemem elött egy rövid filmecske. vagy inkább csak pár kép kocka, és  nézem a filmemet. az első fehér rózsa amit "csak úgy" kaptam tőle. ami nagyon sokáig virított, és ha ő nem akasztja fel talán soha nem emlékeznék rá íly kellemesen. és a képek, amik ugyan csak hozzák a filmeket és újra nézek. egy közös poló, ami lehet csak nekem jelent sokat. furcsa de én csak vele vettem fel. vigyáztam rá és óvtam, mert az A POLÓ volt  : ) jó kicsit lehet tényleg eltúlzom ezt az egészet, mert ez még is csak egy poló, és csak kép, és egy halott virág. és egy "álomkép melyet csak üldözök"...

azt hiszem nem tudok róla lemondani. szükségem van arra az emberre aki ő volt nekem, és akivé váltam mellette. hiányoznak az erkélyes "beszéd rohamaim",az édes semmit tevések amikor már annyira unatkozol,hogy az fáj hogy unatkozol ! és még oly sok olyan dolog, amit hirtelen megfogalmazni sem tudnék, pedig most tényleg rajtam van az akarás.

elmegyek órára, viszem a könyvet amit tegnap vettem. Stílusosan ahogy hozzám illik : "elég az álmodozásból, kezdd élni az életed..." - az alcím sokat mondó. fél óráig keresgéltem több száz könyv között. megakadt rajta a szemem, és éreztem az utolsó darab kiszúrt magának. hosszú szemezés, hátoldal elolvasás, és dilemmázás után megvettem. 29.oldalnál tartok most és indulok órára. ami pedig őt illeté, még néhány mondaig! naivan vagyok tudom magamról, főleg ha olyan ember mondja akiben megbizok. tegnap itt volt tőlem 4 szintel lejebb, és még 1 smst sem küldött. nem tudta, hogy tudom ezt az információt, csak dél környékén derült ki mikor ráirtam. jó hát persze, mindenre van megfelelő válasz amit el lehet fogadni. most is elfogadtam. még ott van bennem a tüske... "újra bedöltem neki"...(naiv)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.