Mint előző bejegyzésemben említettem, volt a hétvégén egy kínos telefon beszélgetésünk. Ami nem csak egy volt, hanem egy egészen hosszú volumenű kommunikációs csatorna, ami el el akadt. Sokszor kinyomtam, és nem vettem fel. Nem igazán emlékeztem a történtekre…

Újra találkoztunk, illetve csak láttuk egymást újra a közös ügy érdekében. Én mentem tovább, neki pedig még dolga akadt. Az én vizsgálatom elhúzódott, ő pedig gyorsan végzett. Ahogy vártam a női szekcióval hogy sorra kerüljek, két nővér beszélgetett mellettem. Egy estéről mesélt, ahol felhívta a volt barátját enyhén ittas állapotban, amlyre másnap reggel nem emlékezett. Röpke 5 perces monológjából azt szűrtem le, nekem is fel kell hívnom, és meg kell kérdeznem hogy hogy van, és hogy mi is történt azon a hétvégén. Ekkor írtam neki sms-t, amire azonnal felhívott. Hogy mikor végzek és hol találkozzunk ?!

 

A koli előtt ült egy padon. Amikor közelebb mentem láttam hogy telefon és felállt. Nem láttam mellette kávét, mert azt beszéltük meg azzal vár. Hirtelen oldalra lépett és ott volt két kávé ami csak ránk várt. Letette és leültem mellé. Még szerencse, hogy most nem mérnek vérnyomást, mert az egekben volt a pulzusom. Hamar helyre tettük az eseményeket, és már is tisztán láttam magam előtt azt az estét… : „uh az a Házavató!” : ) szóval még több részlettel a tudatomban is csak azt tudom mondani : Jó buli volt!

 

Mennie kellett, ahogy mostanában mindig. Furcsa, hogy mostanában nem ér rám. Ez volt az első találkozunk, amióta szakítottunk és még beszéltünk is 3 mondtatnál többet. Furcsa volt ott maradni, és csak nézni ahogy elment. Nem volt olyan lelki fájdalom mint eddig. Inkább csak egy vágy… és a félelem.. kitudja mikor látom megint !