előszó
2009.09.04. 18:17
Kb. 20 perce ülök a gépel előtt és próbáok belekezdeni a nem éppen egeyszerű folytatásba. Tegyük fel régóta ismerjük egymást, és tegyük fel láttad szemed előtt 4 hónap szebbnél szebb pillanatait. Nem akarom megbántani a „pillanatokat” és nem lenne illő kihagyni bármlyiket is. Mégis legjobban talán azok a pillanatok maradtak meg, amelyeket a 10. emeleten töltöttünk együtt. Amikor az erkélyen beszélgettünk sokáig, amikor kedveskedtünk egymásnak reggelivel, dugiba hozott édességgel. Oh és a filmezések… nagyon sok mesét megnéztünk együtt amire normális férfi ember nem lenne képes. Szóval tényleg a másik felem : ) és itt jön be amit említettem, hogy nem kellene megbántanom a „pillanatokat”. Már is feltörtek a nagyerdős emlékek, amikor kimentem olvasni, és kijött csak 20 percre óra előtt ; hogy Velem legyen. Ma már nemet mondana erre. Ma már nem fontos az örömszerzés és az apró gesztusok. (azért figyeled hogy át vettem .. : ) ) Persze ezek alatt is sokmindnet lehet érteni.
Amikor összefút minket a szél, felkellett hívnom a figyelmét egy apró betűs részt a „használati utasításomban : hiszen még is csak egy Multimédiás Szórakoztató Központ vagyok Eredeti H.D (hegedűs dorottya) minőségben” Az apró betűs rész nem volt bonyolult, inkább megfontolandó ! „ Kevés szeretet is elég, hogy nagyon tudjak szeretni.” Ergo ha kicsi figyelmet kapok, még is tudok sokat adni, mert …. Ilyen vagyok. De könyörgöm… a kevés, kicsi, picurka, apró stb. nem egyenértékű a SEMMIVEL !!!
Történt ami történt, és játszódott le a szívemben és a fejemben minden mozzanat pillanatról pillanatra. Azt hiszem elgyengültem… és ebben a pillantban beszélgettem, kedvesem lakótársaival. Ketten vannak, akik elég régóta ismerik már Őt. Ész érvek és ellenérvek cseréltek gazdát másfél óra rögtönzött lelkizés alatt. Láttam bennük a kedvességet, hogy kedvelnek, és valahol megszerettek .nem csak azért, mert néha tisztaság volt, és elvolt mosogatva : ) hanem mert tényleg egy szerethető ember vagyok (jelentkezni az alábbi email címen ; )) lehet tudat alatt vagy kis is mondtam, ennyi könny után már tényleg nem tudom ; de kértem a fiúkat hogy beszéljenek Vele Rólam.
intro
2009.09.03. 21:48
Mindig az első bejegyzés a legnehezebb. Összeszedni és néhány mondatban elővezetni a blog megjelenésének okát.
Egy áprilisi kedd délutánján ültem kint a kollégiumom előtt és olvastam. Lassan ment már le a nap, és ereje sem volt; még is jó volt ülni, és érezni a szellő simogató fuvallatát. Néha tekintettem fel csupán, de egyszer hosszabb pillantás sikeredett. Tekintetem nem pásztázta az egyetem teret tovább , hanem egy fiún akadt meg. Nem gondoltam semmire, csak néztem és vártam rám nézzen. Sok…sok…sok ilyen pillanat volt, mert hirtelen a könyv amit olvastam semmissé vált. Őszintén megvallva nem emlékszem arra, összenéztünk volna .
Kolihét volt, és 28.-án éppen Lola lépett fel. Természetesen mivel Fun clubjának oszlopos tagja vagyok, barátnőimmel együtt, természetesen mi is ott voltunk. Az első sorban túl sokan vannak, mi a hátsó sorosokat erősítettük azt is a sátron kívül. Megállítunk, és csupán sörözgettünk. Hirtelen mindenki keresett valakit. Akár hogy kerestem az arcot, melybe néhány perce belemerültem, sehol sem találtam. Eltelt talán egy fél óra is. Véletlen láttam meg, és el se hittem, hogy még ott van. Amikor a koli előtt ültem, hallottam hogy haza akar menni, egyik barátjával, de még sem tette. Nézni kezdtem, ahogy persze a Lola koncert megengedte. El el kaptuk egymás tekintetét. Láttam a szemem sarkából, hogy ivott valamit. Egy ismerős szám tombolásából láttam, hogy nézz, és mosolyogtam rá vissza. Mosolyt kaptam, és kis gödröket a szája körül. A következő pillanatban lesütöttem a szemem, és a lányoknak tolmácsoltam a : „rám mosolygott, rám mosolygott” – lányos megnyilvánulásomat. Éppen kortyoltam a sörömből amikor ott állt előttem. A fiú akit néztem, aki megtetszett, akire rámosolyogtam, most itt van előttem. Ide jött hozzám, és úristen szólalj már meg! Két Szia után, egy spontán beszélgetés, és azonnali összhang. Nem hazudok de tényleg !!! Ő is szereti Lolát ! ennél több nem is kellett . Hirtelen felindulásból, a hangzavart akartuk hanyagolni, és a közeli nagyerdő felé vettük irányunkat.
Csak beszélgettünk…és beszélgettünk. Néhány pillanat alatt az egekben éreztem magam, mintha magammal beszélgettem volna néha. Persze a benyomások, és a vicces sztorik, amik ugye megismertetik az embert voltak egyediek. De az ember… „álmomban már láttam!”
Röpködtek a percek, és elcsattantak a csókok. Szerelemnek indult, és az is talán még ma is .
Azért beszélek ilyen kételyesen mert most baj van. Nehéz kimondani, és kimondottan rossz egyáltalán rá is gondolni, de valahogyan kiakarom magamból írni. És ha már így alakult… „ha nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek !!!!” Baj van, nem is kicsi. Az én érzéseim tiszták, és teljes szívem érzésével tisztában vagyok. A másik féllel van baj. Az álom pasival, akivel minden mese szerűen hatott, akivel játék volt együtt lenni, és felüdülés mellette aludni. Kinek ha belenézel a szemébe, megszólalni nem tudsz, csak hálát adni az égnek hogy bele nézhetsz. Bármit megtennék hogy vele legyek… bármit megtennék, hogy boldoggá tegyem. De ha nem engedi, és úgy érzi nem szeret, nem akaszkodhatok rá .